Letartóztatás

Segítségre van szüksége a büntetőjog területén?
Keressen minket!

Telefon

A letartóztatás talán az egyik legrosszabb dolog, ami történhet az emberrel a büntetőeljárás alatt.

Iszonyatosan megterhelő mindenki számára, hiszen a letartóztatással az állam elvonja a terhelt szabadságát, és lényegében fegyházas körülmények között tartja hónapokig, nem ritkán akár évekig is, emellett a letartóztatott családját is óriási kihívások elé állítja.

A letartóztatás nem (lehet) előrehozott büntetés. A célja a jogszabály szerint az, hogy megelőzze, hogy a letartóztatott személy újabb bűncselekményt kövessen el, vagy hogy a nyomozást ne tudja akadályozni a tanúk, vagy egyéb személyek esetleges befolyásolásával, valamint hogy ne tudja kivonni magát az eljárás alól. Alkalmazása csak akkor lehet indokolt, ha az elérni kívánt cél enyhébb kényszerintézkedéssel (bűnügyi felügyelettel) nem érhető el.

Letartóztatás kapcsán az alábbiakat végzem:

  • a lehető legrövidebb időn belül felveszem védencemmel a kapcsolatot és rendszeresen látogatom
  • jelen vagyok a letartóztatás elrendeléséről (vagy annak meghosszabbításáról) döntő ülésen és ott felszólalok
  • védencemmel egyeztetve beadványokat intézek a bírósághoz, melyekben mind a hazai, mind pedig a strasbourgi bírósági gyakorlatra utalva igyekszem elérni a letartóztatás megszüntetését, enyhébb kényszerintézkedés elrendelését
  • fellebbezek a védencem számára negatív döntés ellen (hacsak ügyfelem nem tiltja meg)
  • amennyiben olyanok az ügy körülményei, úgy a letartóztatás megszüntetését követően a strasbourgi bírósághoz fordulok

Vegye fel velünk a kapcsolatot!

Amennyiben ügyvédre van szüksége és igénybe venné segítségemet kérem, hívjon telefonon vagy fogalmazza meg röviden problémáját. Írjon bizalommal, és felveszem Önnel a kapcsolatot.

Írjon e-mailt!

drsanta@drsanta.hu

Hívjon telefonon!

+36 70 547 3505

Ezt a honlapot a Budapesti Ügyvédi Kamarában bejegyzett Dr. Sánta Szabolcs Miklós ügyvéd tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a www.magyarugyvedikamara.hu honlapon találhatóak.

Honlapkészítés: Ügyvédhonlap - ZK Design

Telefon

Hétfő-Csütörtök - 9:00 - 17:00

Péntek – 9:00 – 13:00

1073 Budapest, Erzsébet körút 52.
2. emelet 15/A

Monday-Thursday - 9:00 - 17:00

Friday – 9:00 – 13:00

1073 Budapest, Erzsébet körút 52.
2. emelet 15/A